A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ruprecht László. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ruprecht László. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 17., csütörtök

Hamarosan étlapra kerülnek a győztes receptek!

Örömmel jelentjük, hogy nagy sikert aratott tavaszi boros receptversenyünk nyertes receptjei hamarosan a nagyközönség számára is megkóstolhatók lesznek három kiváló étterem kínálatában.

2011. április 4. és május 31. között megrendezett boros receptversenyünkre több, mint egy tucat recept érkezett, melyek mindegyike a nyúlhús és a bor köré épült.
A verseny megvalósulását segítette a St. Andrea pincészet, a Szepsy pincészet, valamint a Bock pincészet, a fődíjakat pedig a Chianti, a Walter és az Anyukám mondta éttermek ajánlották fel. A legnagyobb feladat pedig a receptverseny mentorára, a fent említett éttermek kreatív séfjére, Ruprecht Lászlóra hárult, aki a kezdetek óta figyelemmel kísérte a fejleményeket és kitartóan segítette munkánkat.

A versenyzők feladata az volt, hogy párosítsák a nyúlhúst és a magyar borokat. A receptekhez a 3 támogató pincészet borai közül kellett választaniuk 1-1 palackot, mely megfelelően kiegészíti a nyúlhúst és kiemeli annak előnyös tulajdonságait és zamatát, anélkül, hogy elnyomná azt.

A verseny lezárultát követően Ruprecht László választotta ki a beérkezett receptek közül azt a hármat, melyek a legjobbnak bizonyultak az igen szoros mezőnyben. Szerencsére nem volt könnyű dolga, hiszen színvonalas munkákat küldtek be a versenyzők, melyek közül számos olyan volt, mely bármely konyhában megállná a helyét.

Végül az abszolút győztes Alíz fogása lett: Borban marinált nyúlcomb aszalt sárgabarackkal, pirított fenyőmaggal és vajas gombóccal. Valamint győzelemre méltónak találta Nagy Róbert (Furmintos nyúlcomb sütőtökkel, körtével és zsályával) és Gabojsza (Nyúlszivar) receptjeit is.

A 3 győztes nyereménye az volt, hogy az általuk készített receptek felkerülhetnek 1-1 hétre a 3 étterem (Chianti, Walter, Anyukám mondta) kínálatába. Emellett pedig 2011. június 22-én útjára indultak azok a csodás Pataki Kerámia tálak, melyek emlékeztetik majd a verseny győzteseit a versenyre. Remélhetőeg a jövőben is rengeteg örömet fognak szerezni a sütés-főzés szerelmeseinek:)

A versenyen nyertes fogások őszies jellegéből adódóan mostanra vált aktuálissá, hogy felkerüljenek az említett éttermek étlapjaira, hiszen hazánk vendéglátó helyein is egyre meghatározóbb az a szemlélet, hogy mindig az évszaknak megfelelő, lehetőség szerint a régióból származó alapanyagokból elkészíthető étkek kerüljenek a vendégek asztalára.

Ruprecht László számos teendője és elfoglaltsága mellett sem feledkezett el a nyertesekről és talált időt arra, hogy segítse az ételek megvalósítását és megjelenését a nagyközönség előtt. Reméljük, a hosszas várakozással csak még nagyobb lesz a nyertesek öröme és sikert fognak aratni az tavasszal készült szenzációs receptek a vendégek körében is.

November végén máris megtalálható lesz az egyik recept a Walter vendéglő kínálatában! Kövessétek nyomon Ti is az eseményeket, mind a Tetrabbit Nyúlhús, mind a Walter vendéglő hivatalos Facebook oldalán! Sőt! Hamarosan már a Chiantiban is megkóstolhatják a nyúlhús rajongói az ízes fogásokat.

Ti továbbra sem maradhattok le semmiről, hiszen a következő hetek során ellátogatunk az éttermekbe és képekkel illusztrált élménybeszámolók formájában értesítjük követőinket a nyulas fogások fogadtatásáról.

Igyekszünk mielőbb megtudni és közzétenni azt is, hogy melyik napokon, mely éttermekben, melyik fogásokat kóstolhatjátok meg, így akár a nyertes receptek beküldői is élvezhetik munkájuk szaftos gyümölcsét.


Ezúton is köszönjük türelmeteket, Ruprecht László kitartó segítségét!

2011. április 4., hétfő

Szeretnéd, ha a te nyúlhúsos recepted is felkerülne a TOP éttermek menüjébe?

Ha IGEN, jelentkezz legújabb nyúlhúsos blogger receptversenyünkre!

Ma már a magyar csúcsgasztronómia is kezdi felfedezni a nyúlhús értékeit, és felhasználási lehetőségeit. Egyre több elismert és népszerű étterem kínálatában jelenik meg a nyúlhús. Az ételek és a borok párosítására léteznek ugyan szabályok, de ezek nem kőbe vésettek, hiszen a végső párosítást az egyéni ízlés, a fűszerezés, a többi hozzávaló karaktere is befolyásolja.

2011. április 4-vel a Tetrabbit Kft. bloggerversenyt indít, amellyel célunk, hogy felkutassuk a legjobb borral készülő nyulas ételek receptjeit.

A versenyben három pincészet (St. Andrea, Szepsy, Bock) borait lehet felhasználni bármilyen nyúlhúsból készülő ételhez. A beérkező receptek közül a 3 legjobb felkerül 2-2 hétre a

CHIANTI,
ANYUKÁM MONDTA, és
WALTER

éttermek menüjére, ahol RUPRECHT LÁSZLÓ, soros EU-s elnökségi gasztronómiai tanácsadó a kreatív séf.


A nyertesek között továbbá kiosztunk 1-1 ajándékcsomagot az Szent Andrea, a Szepsy, és a Bock pincészetek felajánlásával.

A verseny
Aktuális blogger versenyünkben arra buzdítunk, hogy kísérletezz a nyúlhús és a bor párosításával. Készíts bármilyen nyúlhúsból ételt a fenti 3 pincészet borai közül, és küld meg nekünk a receptjét, valamint a fotóját 2011. május 7-ig.

Fontos!
Kitétel, hogy recepted fő alapanyaga a nyúlhús legyen, mely az elnevezésben is megjelenik. Az étel bármilyen nyúlcombból, vagy egyéb nyúlhúsból készített fogás lehet, melyet saját recepted alapján készítesz el.
Részvételi szándékodat Hadarik Ritának jelezd e-mailen a hadarik.rita@matrixpr.hu e-mail címen. Ezzel regisztrálod magad a versenybe.

Elkészült ételed receptjét szintén ide várjuk, melynek az elkészült étel fotóját, a hozzávalók listáját és mennyiségét illetve az elkészítés módját kell tartalmaznia. A versenyben való részvétel feltétele, hogy az elkészült étel blogodban megjelenjen, az alábbi felhívással és linkkel kiegészítve:
További nyulas receptek:
http://gasztrabbit.blogspot.com/
A receptet és blogod linkjét a hadarik.rita@matrixpr.hu e-mail címre várjuk 2011. május 7-ig.

Az étel elkészítéséhez maximum 1 kg nyúlhúst biztosít számodra a Tetrabbit Kft., melyet bármely Auchan, Cora, Metro, Interspar vagy Kaiser's üzletben megvásárolhatsz. A vásárlást igazoló blokkot küldd meg nekünk. Ellenértékét postai úton térítjük meg címedre.
Blokkodat ide várjuk: MatrixPr és Online Kommunikációs Kft., 1117, Bp. Budafoki út 83/A III/15.

Technikai kérések
Ételfotódat jpg formátumban várjuk. Fotóid minimum1024,x3072 pixel méretűek legyenek, azonban maximális méretük ne haladja meg a 3 MB méretet.

Értékelés
A győztest Ruprecht László (a Chianti, az Anyukám mondta, és a Walter éttermek kreatív séfje), és a Tetrabbit ügyvezetője választja ki. Eredményhirdetés 2011. május 15.
A versenyben a 3 legjobb recept felkerül a fent megnevezett éttermek étlapjára 2 hétre, valamint egy-egy ajándékcsomagot kapnak a versenyben jelölt pincészetek felajánlásával.

A recepteket és a fényképeket az elkészítő nevével feltüntetve felhasználhatjuk a Tetrabbit weboldalain, Gasztrabbit blogján, és Facebook oldalán illetve Pr cikkben hivatkozhatunk a receptekre és a képeket illusztrációként használhatjuk fel.
A recepteket Facebook oldalunkon közönségszavazásra bocsájtjuk. A közönségdíj győztesét Tetrabbit ajándékcsomaggal jutalmazzuk.

További kérdések:
További kérdések esetén keresd Hadarik Ritát a 06-1-226-20-10-as telefonszámon, vagy írj a hadarik.rita@matrixpr.hu e-mail címre.