2011. augusztus 24., szerda

Nyúllakoma

A nyúlhússal kapcsolatos eddigi megfigyeléseim arra vezettek, hogy a készítendő ételt vagy lassan pároljam vagy pácoljam be jó előre, ha ízletes lakomára vágyom. Így aztán a mai ebédhez mindkét módszert felhasználtam. Egyfelől készítettem egy paradicsomos szószban párolt-főtt nyúlcombot, másrészt kisütöttem egy tisztes adag nyúlszínhúst, ami közel egy napi pácolódott. Mindkét étel esetében omlós és ízes hús lett az eredmény.
Tegnap délután előkészítettem a tabaki szószt, amiben aztán majd' egy napig a hűtőben pácolódott a hús.

Tabaki nyúl
1/2 kg nyúlszínhús
1 nagy doboz tejföl
6-7 gerezd fokhagyma
2 csipet só
1 tk szárított kakukkfű

A nyúlhúst megpucolom, kisebb darabokra metélem. A tejfölt egy nagyobb, fedeles edénybe borítom. Fokhagymapréssel a tejfölre csavarom a gerezdek legjavát, majd sózom és fűszerezem még. Alaposan elkeverem a tejfölt, végezetül belefektetem a hússzeleteket. Az edényt lefedem és másnap délig a hűtőben hagyom.
Délben egy mélyebb serpenyőben 2 ujjnyi olajat melegítek, majd közepesnél valamivel nagyobb lángon átsütöm a tejfölös húsokat. Krumplipürével kínálom.

A receptet Mirelle Konyhájától kaptuk.

Nyúl tikka masala - Indiai hangulatban


Eredetileg csirkével készül a tikka masala, de nekem nyúl húsom volt. Ez az indiai étel hihetetlenül gazdag ízvilágú, de mégis könnyen befogadható a magyar ember számára is. Ráadásul minden hozzávaló beszerezhető hozzá.

Hozzávalók 3 főre:
500 g nyúl lapocka (6 db),
olaj, vagy vaj, vagy ghí a sütéshez

A tikkahoz – páchoz:
2 doboz natúr joghurt,
½ citrom leve,
6 gerezd fokhagyma,
2 tk reszelt gyömbér,
1 tk chili por,
2 kk koriander mag,
1 kk mustármag,
4-5 szem fekete bors,
1 tk tikka fűszerpor,
1 tk curry por,


Továbbá a masala szószhoz:
5 dkg vaj,
140 g paradicsompüré,
1 kk fűszerpaprika,
2 tk garam masala,
3 dl tejszín

Elkészítés:
A hús páchoz először is törjük össze a nagyobb fűszereket (koriander, mustármag, bors), majd keverjük ki a többi hozzávalóval.
Ebben a pácban hagyjuk a nyulat vagy akár a csirke mellett 2-3 órát pácolódni.
Majd vagy grillrácson süssük meg a lecsepegtetett húsokat, vagy kevés zsiradékon serpenyőben süssük át őket.

A masala szószt eredetileg külön készítik szinte ugyan azokkal a fűszerekkel. A receptben a húspácot semmire sem használták fel, én viszont a mártás alapjaként vettem.
Tehát vegyük ki a serpenyőből a húst, és tartsuk melegen.
Tegyük bele a vajat, és a páclevet.
Forraljuk fel, majd adjuk hozzá a paradicsomot, a további fűszereket, és végül a tejszínt is.
1-2 percet forraljuk, majd tegyük a szószba vissza a húsokat.
Naan kenyérrel tálaljuk.

Az ételt Rita Konyhája készítette.

2011. augusztus 8., hétfő

Padlizsános nyúlragu burgonyalepénnyel


Ehhez a padlizsán szószos nyúlhoz egy fokhagymás, burgonyás lepényt sütöttem, amolyan röszti félét. Egy könnyű, zamatos étel a mindennapokra.

Hozzávalók:
1 kg pecsenye nyúl,
1 vöröshagyma,
1-2 ek kacsazsír,
1 közepes padlizsán,
3 szál sárgarépa,
2 paradicsom,
2 gerezd fokhagyma,
4-5 friss bazsalikomlevél,
1 ágacska rozmaring,
só,
1 tk fűszerpaprika

A burgonyalepényhez:
1 kg burgonya,
2 gerezd fokhagyma,
2 tojás,


Elkészítés:
A hagymát aprítsuk fel, és a zsíron dinszteljük meg.
A padlizsánt kockázzuk, a répát karikázzuk fel, a paradicsomot szeleteljük.
A hagymára tegyük rá a tisztított nyulat, és fedő alatt pároljuk 6-7 percet.
Ekkor adjuk hozzá a zöldségeket, fűszerezzük, és fedő alatt pároljuk addig, amíg a zöldségek levet nem eresztenek, meg nem puhulnak.
Ekkor vegyük ki a húst, a zöldségeket pedig egy kis fűszerpaprikával együtt turmixoljuk le selymesre.
Tegyük vissza a mártásba a húst, és pár percet főzzük együtt.
A burgonyát hámozzuk meg, majd reszeljük le az apró lyukú reszelőn a fokhagymával együtt.
A levét nyomkodjuk ki, sózzuk, és keverjük bele a tojásokat.

A receptet Rita Konyhája készítette.

Dining Guide receptverseny - augusztusi forduló


A Tetrabbit Kft. és a Dining Guide közös havi tematikus receptversenyének augusztusi témája a "Nyúlhús főzelékek mellé".

A pályázat célja az olvasók, amatőr és profi szakácsok legjobb nyúlhússal készülő ételeinek és receptjeinek bemutatása. Csúcsétteremek receptjei által meghatározott témában várják az adott hónapban a pályázatra jelentkezők receptjeit is két kategóriában:
  • Főzni szerető olvasók, hobbi szakácsok
  • Magyarországi éttermek, magyar hivatásos szakácsok
Tudnivalók
Nyúlhússal készülő ételek receptjeit várják. Az étel legyen saját, vagy más által házilag, saját recept alapján elkészített étel, amely bármilyen fogás lehet (kérjük az étel nevét feltüntetni). A pályázati anyagnak az elkészült étel fotóját, hozzávalók listáját és mennyiségét és az elkészítés módját kell tartalmaznia.
A győztest a Dining Guide szerkesztősége választja ki.
A beküldött receptek hetente jelennek meg a Diningguide.hu Nyulas receptek rovatában.
A receptet, képeket és a jelentkezési lapot a szerk@diningguide.hu címre várjuk!

Nyeremények
  • Hobbi szakácsok: A havi fordulók győztese szakácskönyveket, Tetrabbit kötényt, konyhai textileket nyerhet
  • Profi szakácsok: A havi fordulók győzteseinek nyereménye professzionális sütőedény a Tetrabbit támogatásával
Augusztusban és decemberben az addig beérkezett hobbiszakács pályázatok közül az olvasók is kiválasztják kedvencüket. A közönségszavazások győzteseinek nyereménye meghívás 2012 januárjában rendezendő az Év Étterme gálára.
Az év során beérkezett profi szakácsok pályázatai közül a közönség abszolút győztest is választ, aki felkérést kap, hogy az Év Étterme gálán készítse el a Tetrabbit kóstolóját.

További információ: http://www.diningguide.hu/recept/nyul/palyazat/etterem-informacio-5830

2011. augusztus 2., kedd

Hideg nyulas fogások - Dining Guide júliusi nyertes

A Dining Guide és a Tetrabbit Kft. közös, havi tematikus receptversenyén a júliusi forduló profi szakács kategóriában Meskó Norbert aratott győzelmet. Íme az általa készített recept, ezúton is gratulálunk!

Hozzávalók (4 személyre):
4 db nyúlcomb
1 dl méz
1 fej fokhagyma
1-1-1 db Tricolor paprika
1.5 dl Tokaji aszu
2 db lap zselatin
1 dl tejszín

őrölt fehér bors

Elkészítés:
A combokat fűszerezzük, levákumozzuk, és sous-vide gépben 3 órán át készítjük. A fokhagymát mézben lassú tűzön abáljuk. A combokat kicsontozzuk, és az egyiket megfüstöljük a másikat apró kockára vágjuk az utolsó kettőt tejszínnel paco-jet-be tesszük. A nyúlhús kockákat az apróra vágott paprikákkal formába tesszük és felöntjük az előzőleg elkészített aszúzselével, majd kihűtjük. Ha minden elkészült, kitálalunk.

A recept a Dining Guide oldalán található.