2011. július 8., péntek

Gyrosos pizza - nyúlhússal


Pizzatészta:
fél kg liszt
1 lapos evőkanál só
fél evőkanál szárított oregáno
frissen őrölt fekete bors
1 tasak szárított élesztő
1 teáskanál cukor
3 dl langyos víz
3 evőkanál olívaolaj

A feltéthez:
1 nagy tejföl fele
30 dkg pecsenye nyúlhús (színhús)
görög fűszer
kevés olaj
1-2 fej lilahagyma
10-15 dkg fetasajt

Elkészítés:
1. A tésztához szükséges alapanyagokat a fenti sorrendben egy nagy tálba öntjük, kicsit kézzel összegyúrjuk, majd dagasztókarokkal ellátott robotgéppel hólyagosan simára dagasztjuk.
2. Letakarjuk és kb. 45-60 perc alatt meleg helyen duplájára kelesztjük.
3. A húst kis kockákra vágjuk, serpenyőben kevés olajat hevítünk, rádobjuk a húst és néha kevergetve fehéredésig sütjük. Ha már fehér, jól megszórjuk a fűszerrel és így pirítjuk még egy 5-10 percig.
4. Ha kész a hús, kiszedjük egy tányérba. A lilahagymát felkarikázzuk félkörökre és a visszamaradt fűszeres zsiradékon pirítjuk közepes lángon max 10 percig. Ha kész, ezt is kiszedjük.
5. Előmelegítjük a sütőt 220 fokra.
6. Előveszünk egy tepsit és olajjal megkenjük azt a felületet, ahol a pizza lesz. A tésztát kinyújtjuk és a kiolajozott tepsire tesszük. Megkenjük alaposan tejföllel, elosztjuk rajta egyenletesen a húst, a lilahagymát és a fetát és sütőbe toljuk, ahol 15-20 percig sütjük.

A receptet Csak a puffin készítette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése