2011. május 18., szerda

Vashiány ellen együnk nyulat!

A vashiányos állapot elsősorban a kismamák és a növésben lévő gyermekek esetében okozhat komoly problémákat. A vashiány következménye, hogy a vér nem képes elég oxigént szállítani, így az izomműködés csökken, sápadtak, fáradékonyak leszünk, és csökken a szellemi képességünk is.

Egészen extrém vashiányos állapotok következtében a kismamák esetében gyakoribb a koraszülés, kisgyerekeknél pedig lelassulhatnak a motorikus és mentális aktivitások. Amennyiben a fejlődésben lévő, iskolás gyermek étrendjéből hiányzik a vas, teljesítménye elmaradhat az átlagostól.

Ilyen esetekben a kiegészítő készítmények szedése mellett helyezzünk nagyobb hangsúlyt a tudatos táplálkozásra! Iktassunk be olyan funkcionális élelmiszereket a mindennapi étrendünkbe, amelyek helyreállíthatják szervezetünkben az egyensúlyt.

A vas a leginkább az állati fehérjékből szívódik fel, ilyenek a húsok, a máj, és állati belsőségek. A nyúlhús az egyik legjelentősebb állati vasforrás. 100 g nyúlhús fedezi egy átlagos ember napi vasszükségletét.

Talán kevés kismama tudja, hogy a nyúlhús az egyik első állati fehérjeféleség, ami már a kisbabáknak is adható. Érdemes tehát a nyúlhússal kísérletezni, és bevezetni a mindennapi étrendjükbe. A nyúlhús egy kellemes, nem karakteres fehér húsféleség, ami leginkább a csirke húsra hasonlítható. A húsából elkészíthető szinte mindenféle klasszikus étel, mint a raguk, paprikások, lehet sütni, rántani, grillezni. Májából, és húsából remek krémek, pástétomok készíthetők.
Próbáld ki receptjeinket!

2 megjegyzés:

  1. Érdekes dolog a vashiány. Azért megkérdezném, hogy honnan számít extrém vashiányosnak valaki. Az én édesanyám is vashiányos, nem is kicsit, mégsem volt egy koraszülése sem. Na nem kötekedésből kérdezem, csak szeretnék rávilágítani ennek bizonytalanságára. Amúgy a nyúlhús szerintem igen finom és nem igazán lehet hasonlítani semmilyen más húshoz. Kiskoromban nagyon sokat ettem belőle. Viszont nem gondolnám azt, hogy babáknak is adni kéne. Egy éves korukig anyatejen és pépeken nagyon jól eléldegélnek, ráadásul az anyatej a babához alkalmazkodik. Húst inkább sokkal később javallott adni a babáknak, bár a merészebbek már talán jobban meg merik etetni a babákkal. Amúgy nemrég olvastam egy jó könyvet a témában, igaz, hogy elsősorban nem a babák életéről szól, hanem az egészségügy hanyatlásáról és annak lehetséges megoldásairól. Ennek ellenére nagyon sok hasznos tanácsot lehet megtalálni benne, a táplálással kapcsolatban is, igaz ezt is csak nagy vonalakban. Ha esetleg érdekel, akkor ingyenesen letöltheted: http://www.ingyenesenletolthetokonyvek.hu/konyvek/szuleszeti-zarojelentes-dr-berko-peter-2011

    VálaszTörlés
  2. Bocs de szerintem a szoptatóanya eszi és így jut el a babához:)

    VálaszTörlés